[celebrity] news

Ezt csak azért, mert ilyen kategória még nem volt. :)

Egyébként nem értem a paparazzikat, meg azokat sem, akik meglátnak valami "hírességet" egy olyan szituációban, amikor ő is csak egy egyszerű ember (sétál, vásárolgat, vagy melletted vizel a piszoárba) és máris megbámulják, mutogatnak, és suttogónak hitt hangon hívják magukhoz az egész családi pereputtyot, hogy utána a környezet csodálatában, irigységében fürödjenek. Arról nem is beszélve, amikor az illető tényleg egy senki: a múltkor egy étteremben vacsorázva kellett volna felismernem valami ágicát vagy hasonló "kaliberű" nőt. [Ne röhögtess, vazze, ki ez a nő? Attól híres, hogy élő adásban mutogatta magát és csillogtatta 100 körüli IQ-ját?]

Persze lehet, hogy az az oka ennek, hogy az első ilyen "celebrity", akit láttam, Albert herceg volt. Bár tőle sem emelkedett a pulzusszámom, úgyhogy elképzelhető hogy egy magyar miniszterelnök, vagy miniszter milyen reakciót bír kiváltani belőlem. A köztársasági elnök azért már más: nehéz elfelejteni Göncz Árpádot, ahogy hivatalban levő elnökként másfél órán keresztül mesélt nekünk. Arra is emlékszem, hogy Saeed Armaghani - iráni kosárlabda válogatott, a GYSEV női kosárcsapatának későbbi edzője, illetve Balogh Judit ("Bubu") férje - felállt mellettem, és megköszönte Árpi bácsinak, hogy Magyarország befogadta őt, Árpi bácsi meg kezet fogott vele, és kívánta neki, hogy érezze jól magát, legyen boldog itt. Számomra - mint Saeedhoz hasonló "menekült", hazánkba szakadt hazánkfia - ez nem egy felejthető pillanat.

Fentieket csak azért írtam le, hogy érzékeltessem, mennyire nem hat rám, ha valami "hírességgel" futok össze. Na de azt el kell mesélnem, hogy ma az autópályán előztem meg Baumgartner Zsoltot - akivel meglepően sokszor, az elmúlt évben legalább fél tucat alkalommal futottam össze a városi forgalomban. :) Na jó, nem a Minardit vezette, és mellesleg dugó is volt az M1/M7 kivezető szakaszán, de akkor is megelőztem, hogy utána aztán jobbra indexelve lazán eltűnjek az egyik mellékutcában, a munkahelyem irányába. :) Nagyon cool voltam...

[személyes] dolgozunk

Cica elkezdett dolgozni, és mesél jobbnál jobb sztorikat a gyámság alatt levő gyerekekről, egészen deprimáló ennyi szomorú sorsú gyerekről hallani. :( Tulajdonképpen ezért nem szeretem, amikor a munkájáról beszél. Nem akarom minden nap azt hallani, hogy mennyi hülye szülő és szerencsétlen gyermek van a világon.

Bent szerencsére nem kell dolgoznom mostanában projekteken, inkább vezetési feladataim vannak, konferenciát szervezünk, ilyenek. Összeszámoltuk, az elmúlt két évben több mint 23 milliárd forintot nyertünk ügyfeleinknek EU-s pályázatokon; a csatlakozás óta pályázatokon megítélt minden 100 Ft-ból közel 5-öt mi nyertünk el. Megpróbáltuk elképzelni, hogy ez mekkora összeg: a 10 legnagyobb lottóötös nyeremény összesen nincs ennyi. És ennyi pénzből le lehetne szerződtetni a fél Real Madridot - kijönne belőle Roberto Carlos, David Beckham, Zidane és Figo is.

Ennyit a munkáról. Jó kis képet festek magamról: a családból kiemelt, nevelőotthonokban nevelt gyerekek nem érdekelnek, csak a milliárdok. De hát a gyerekeken nem tudok segíteni, míg önkormányzatoknak tudok abban, hogy közösségi célú beruházásaikat megvalósítsák. Mindenki csinálja azt, amihez ért.

[személyes] mizú?

Semmizú, csak dolgoztam egy csomót mostanában. Na jó, nagyjából ugyanannyit, mint eddig. :)

Az a baj a blogommal, hogy most már zavar az, hogy ennyire korlátozottak azok a lehetőségek, amiket az ingyenes blogoldalak biztosítanak. De akkor vagy fizetnem kellene egy csomó pénzt azért, hogy legyen egy pontosan az én igényeimnek megfelelő oldalam, saját domainnel, meg ilyenek, vagy meg kellene próbálnom minél olcsóbban összehozni, és akkor magamnak kellene megcsinálnom egy csomó mindent, ám a tudásom nem elég ahhoz, hogy ennél komolyabbat alkossak. Elindultam egy irányba a Wordpress-sel, aztán a Nucleus-al; a Wordpress egyszerű volt, de a freeweb.hu nem engedélyezi a .htaccess használatát, a Nucleus meg túl bonyolult, és nem eléggé "mezei user" barát ahhoz, hogy én megbírkózzak azzal, hogy átszabjam olyannak, mint én szeretném. Szóval egyik sem jött be, és most megint nincs időm, energiám ahhoz, hogy újrakezdjem.

Nagyon tetszik Athina blogja, valami hasonlóan "gusztusos" blogot szeretnék, természetesen más stílusban, kicsit portálszerűbben kialakítva, hogy például a főoldalon legyen egy kép, 3-4 legutóbbi bejegyzés összefoglalója, esetleg pár link, és a bővebb tartalom lenne aloldalakon. És persze úgy, hogy ha 1 hónap múlva meggondolom magam, akkor viszonylag egyszerűen át lehessen alakítani.

Természetesen megoldható lenne, és nem arról van szó, hogy nem lenne pénzem akár profikkal megcsináltatni az oldalt. A nagy kérdés az, hogy érdemes-e beletenni pénzt és energiát ebbe a blogba? Hiszen lassan már az is nagy szó, ha hetente egyszer írok bele. Amikor elkezdtem a blogom, volt még bennem az a "drive", hogy picit kiéljem az exhibicionizmusom, de mostanra ez megszűnt, tehát a magánéletemről már nem szeretek írni. Meg különben is, erről annyian írnak, hogy az már dögunalom. Van olyan téma, amiről már régóta kifejteném a véleményem, de ezek nem öt perces munkát igénylő dolgok. Nagyon gyakran lenne kedvem politikával/közélettel kapcsolatos dolgokat is írnom, de minek? Annyira mindegy, nem? Akkor meg mi a fenének "izgassam" magam? Ha rendesen akarnám csinálni, napi egy órát simán el kellene töltenem ezzel, annyit meg nekem "nem ér meg" a dolog, úgy érzem.

Lehet, hogy segítene, ha valami rohadt unalmas munkám lenne, és ráérne az agyam, hogy ezeken járjon. De nem ilyen a munkám. Most például... na jó, nem kezdek ebbe bele, az egy másik hozzászólás témája lesz. Vagy nem. :) De a lényeg, hogy nem érzem annak a szükségességét, hogy a magánéletemben/blogomban éljem ki a kreativitásom, mert azt a munkában is kiélhetem.

Mint látható, tele vagyok dilemmákkal, és ezt a blogom meglehetősen hűen tükrözi...