Tegnapelőtt értem haza, tegnap délelőtt pedig Makón keringtem; ahol Exemmel laktunk együtt két évig, és ahová mindig hazajártunk. Üres utcákon bolyongtam üres szívvel... Úgy éreztem, hogy hiábavaló volt az eddigi életem, nincs senkim és semmim. Elment öt és fél év, és a végén nem maradt meg belőle semmi... És tudtam, hogy Zsó vár, de vajon ő az, akit akarok? Nem lehet, hogy pár hónap, év múlva ugyanolyan üres leszek, ha véget ér?
Azért az jó volt, hogy voltam Erikánál, Exem nővérénél, és ő is, a gyerekek is örömmel fogadtak; amikor elmentem, Erika mondta, hogy örül, hogy voltam nála, és jöjjek máskor is.
Délután 2-kor indultam vissza Pestre, heveny szülőmérgezés tüneteivel - 10 napon keresztül voltam folyamatosan hol kettő, hol négy(!!!) szülőm környezetében - az 5-ös főúton egy körforgalomban csúnyán megcsúsztam, mázlim volt, hogy nem jött szembe senki, és időben sikerült újra átvenni az irányítást az autón. Hihetetlen, hogy bármikor megtörténhet a baj, és mennyire nem tudsz ellenne tenni akkor már... Utána nagyon óvatosan hajtottam, lassan oldódott bennem a félelem.
Este Zsóval találkoztam; először voltam nála. Édes lány... Mindene édes... :-)
