[nyaralás] 5. nap, vasárnap

Reggel mindketten rosszkedvűen ébredtünk, alapvetően azért, mert a sátorban lehetetlen dugni. Azon túl, hogy napközben 1-2 perc alatt csupa víz leszel, ha befekszel, és a matrac is elég kényelmetlen erre a célra. Szóval magasan volt mindkettőnk FUX-indexe*... Már azon gondolkodtunk, hogy elmegyünk inkább Montenegróba, és ott veszünk ki egy szobát. Aztán kimentünk a partra, Cica kiválasztotta a "legrejtekesebb" öblöt, és elkezdte simogatni magát előttem, én meg fotóztam őt... Hamar előkerült a vibri is a táskából, és amikor Cica elélvezett, a gépemen a kártya is betelt. :-) Egy perccel azután, hogy befejezte, már előkerültek a búvárkodók, meg a kis csónakok is, így kénytelen voltam rejtegetni a farkam; aztán amikor volt két perc nyugi, Cicát beleültettem, és nekem sem kellett sok, hogy elélvezzek. Imádom Cicát, amikor ilyen szexi, kis kurvás. :-)

Este megint Jelsán vacsiztunk, előételnek dalmatinski pršutot ettünk. Uhhh, az a sonka, egyszerűen fennséges... Nem értem, hogy Magyarországon miért nem lehet ilyeneket kapni. Sajtokban, illetve húsfélékben is annyira szűk a kínálat otthon, hogy az szinte érthetetlen. A magyarok többsége trappistára van kondícionálva: a nagy szupermarketekben tele vannak a bevásárló kocsik trappista sajttal, mert a trappista, az a SAJT. Borzasztó. Volt már olyan, hogy beszélgettem valakivel, mondtam neki, hogy nagyon szeretem a sajtokat, erre megjegyezte az illető, hogy igen, ő is szereti őket, szokott néha venni camembert sajtot. Ahhh... Ínyenc vagy, vazzeg... Nem az a baj, hogy nem eszik mindenki 7.000 Ft-os roquefortot, de van millióegy fajta sajt, és a trappista csak egy közülük, és a többség semmilyen mást nem ismer ezen, meg a camemberten, a füstölt karavánon, és a fetán kívül. Mostanában én sem veszek már annyiféle sajtot, rám hullámokban törnek a korszakok; rákattanok egy-egy ízre, és akkor minden második napon képes vagyok azt enni, utána meg hónapokig, évekig nem. De hogy ne csak a sajtkínálatot fikázzam, ugyanez a helyzet a felvágottak, húsfélék terén is; kívánom a húst, de a szupermarket polcai között állva néha tényleg elkap a hányinger. Sok-sok hús, és semmit sem kívánok abból, amit látok.

Éjszaka a sátor előtt a szokásos napvégi program következett, elnyúltam a székben, felbontottam egy Ožujsko sört, és rágyújtottam egy cigire...

* - Megjegyzés: a FUX-index a "dughatnékom van" érzés kifejezője. A maximum érték a 10, az ezzel ellentétes a -10. Erica Jong a - ha jól emlékszem - Félelem a repüléstől című könyvében mond valami olyat a nőnemű főhős, hogy amikor pornófilmeket néz, az első tíz percben azonnal dugni akar; tíz perc után soha az életében nem dugna többet. Na, kb. ezeket az érzéseket fejezik ki a 10 és a -10.

[nyaralás] 4. nap, szombat

Ébredés 8.45-kor, a mögöttünk levő sátor lakói (nagypapa, nagymama, szülők, két gyerek) pakolnak. Kissé lassú ütemben ugyan, mert még du. 3-kor is ott voltak, de örültünk, hogy megszabadulunk az esti sírásoktól, üvöltözésektől. Tavaly egy kranji (szlovén) pár volt mellettünk, akiket Lenart-családnak neveztünk el. Igazán az tette őket emlékezetessé, hogy esténként Lenart (a kisebbik, kb. 5-6 éves fiú) csak úgy tudott elaludni, ha az anyja felpofozta; Lenart ezt követően szépen álomba bőgte magát. Nem túlzás, ezt a műsort minden este eljátszották. Ja, meg a másik emlékezetes pillanat (a nudista kemping egyetlen, furcsább élménye) is hozzájuk kötődik: amikor az eléggé szőrös testtel, bajusszal, szakállal rendelkező Lenart-apuka meztelenül felmászott a fára (hogy felkösse a függőágyat): mintha valami prehisztorikus időbe csöppentünk volna amikor a szőrös testű humanoid fenekére tévedt a tekintetünk.

Pontosan délben sikerült levánszorognunk a partra, abszolút biztossá téve, hogy le fogunk égni, így én inkább búvárkodtam. A halak, rákok, tengeri sünök nézegetése közben hirtelen belefutottam egy tökéletes punciba: természetes - ám ritkás, szép formájú - szőrzettel, gyönyörű nagyajkakkal, tökéletes látvány volt. Ehhez társult a tökéletes popsi, szép kis cicik. Kimentem a partra, ám ő is, meg az anyukája is ugyanoda úsztak ki, ahol mi feküdtünk. Kiderült, hogy magyarok, meg hogy a lány - legalábbis Cica szerint - kb. 13 éves lehet. Ezen elvitatkozgattunk, elvégre Cica sem néz ki 23 évesnek, simán lehetne 16 éves a külseje alapján; szerintem a lány simán megvolt 16-17 is, de azért döbbenet, hogy mikbe fut bele az ember búvárkodás közben...

Este átmentünk Hvarra, imádom ezt a városkát, ha eddig esetleg nem mondtam volna... Egy drágakő. A drága abszolút helytálló, bár elsősorban a szálláshelyek árait tekintve, mert az éttermek itt voltak a legolcsóbbak, a vrboskai "kis porfészek" faluban néhol kétszer annyiba kerültek az ételek. és a kő is jogos, az egész főtér nagy fehér kövekkel van kirakva, magukról ez épületekről nem is beszélve, hiszen az egész Dalmáciára jellemző.

[nyaralás] 3. nap, péntek

Idegen helyen - pláne kempingben - első alkalommal elmenni vécére... Ööö, eléggé szenvedős dolog. :) Még a nyolcvanas években olvastam Moldova György könyvét a teherautósofőrökről, és az egyik kamionos mesélte, hogy ő azért hagyott fel a külföldi fuvarokkal és ment el taxizni, mert nehezen viselte, hogy sosem szarhat a saját vécéjébe. Hát, ha még maradt bennem akkorra valami abból a gyerekkori álomból, hogy kamionos leszek, és egy nagy amerikai kamionnal végigszelem egész Amerikát a keleti parttól a nyugatiig, ott és akkor nyomtalanul elpárolgott belőlem.

Folytattuk a tegnapi nagysikerű programunkat; punyultunk egész nap, egy darabig a sátor előtt, majd a parton. Ez az igazán jó a nudista kempingben: reggel kijössz a sátorból, nem kell azon gondolkodni, hogy mit vegyél fel, és nincs is ennél természetesebb érzés, mint meztelenül mászkálni, fetrengeni egész nap.

Este bementünk Jelsara, vacsiztunk. Én ezúttal plješkavica-t ettem, amiről kiderült, hogy ugyanaz, mint a čevapčići, csak más formájúra sütik a húst. Utána a Jelsa fagyizóban kértünk két fagyikölteményt. Sajnos a csoki egészen rossz volt, ellenben a pincér pasi műsora felejthetetlen. Az egész terasz csak az ő magánszámait figyelte, és bár nagyrészt horvátul ökörködött, a mimikája önmagában nagyon élvezetes volt.

[nyaralás] 2. nap, csütörtök

8.30-kor ébredtünk. Utálom azokat a kis praktikákat, amelyekkel itt mindenki megpróbál minél nagyobb helyet kisajátítani magának. Szerencsére senki sem pisili körbe a területét, csak elhelyez egy-két tárgyat: kempingszék, függőágy, szárítókötél. Most nekem kellett az autóval továbbállnom, de nem igazán értem miért zavarta a pasit, hogy pont ott állok. Biztos szűkítettem az életterét vagy félméterrel. De amúgy sem tudtam volna tovább aludni, a felkelő nap pont rásüt a sátorra, a fejemtől 20 centire; nyolc után már kibírhatatlan a forróság.

Van mellettünk egy fiatal ljubljanai pár: a lány végig fürdőruhában van, pedig szép nagy mellei vannak, formás feneke, szépen borotvált puncija (ez azért a ritkább errefelé), és jelentősen javulna a kempingbéli életminőségem, ha néha megakadhatna rajta a szemem. :-) Van mellettünk egy olasz család is: apuka, anyuka, fiúk meg a lányuk. Őket is jó nézegetni: a lányt azért, mert szép mellei vannak, és nagy, de nagyon szép a popsija, a srácot meg azért, mert mókás, hogy többet ül a tükör előtt, mint a húga/nővére.

Cica délelőtt nagyon ügyes volt, szépen úszkált, meg búvárkodott. Csak egyszer került veszélybe, amikor én a hátamon úsztam, ő követett a búvárszemüveggel meg a pipával, én meg a víz alatt elkezdtem játszani a farkammal, amin neki nevetni kellett, és így beszippantott egy kis vizet.

A kemping boltjában négyszer voltunk ma, a pékárus lány biztos azt hitte, hogy miatta megyünk be annyiszor. :-)

Este hatalmasat zabáltunk a sátor előtt: ahogy ott ettük az egész napos úszkálás, napozás után a májpástétom konzervet, sajtot, medve sajtkrémet, füstölt sonkát lilahagymával, ahhh... az élmény simán vert volna bármilyen gaszronómiai különlegességet valamilyen szofisztikált, légkondícionált étteremben.

Nem tetszik ellenben, hogy sok magyar van itt: legalább 5 autó/pár nyaral itt, holott két éve még csak egy idősebb pasi volt. Valahogy nem nyaralás számomra az, ha 1. nem vagyok tengerparton, 2. lehet kapni magyar újságot, lehet hallgatni, nézni magyar rádiót, tévét, 3. köcsög honfitársak köcsög szövegeit lehet hallani akkor, amikor a leginkább lazítanál. Ma a parton az opel zafírás szolnoki pasi 10 percen keresztül ecsetelte, melyik útvonalon érdemesebb neki Szolnokra menni. Bazzeg, Szolnokra egyáltalán nem érdemes menni! Pláne innen...

[nyaralás] 1. nap, szerda

Nem volt könnyű elindulnunk. A hétvégét anyukáméknál töltöttük (ő lesz Pufi cicaszittere, amíg mi nyaralunk), és csak hétfőn jöttünk vissza Pestre, így a hétfői indulás lehetősége eleve kilőve. Na meg pénteken jöttünk rá, hogy "Basszus, nincs is útlevelünk!" Szóval hétfőn még azt is meg kellett csináltatni, és akkor keddre maradt egy csomó bevásárolnivaló. Igaz, ebben már hétfőn is jeleskedtünk, a Springfieldben 30 ezer forintot költöttem, jórészt csak "akciós" termékekre. Vettem egy már régóta kinézett kis dzsekit: piros, a karján fehér-kék-fehér csíkokkal, isteni. Cica arra is rábeszélt, hogy nagyon jól állna egy kis oldaltáska nekem, mindenképp vegyük meg. Ezüst színű, piros feliratokkal, áhhhh. Mikor fog vajon elmúlni a piros korszakom? :-) Vettünk Cicának is fürdőruhát, másnap meg napszemüveget nekem - természetesen ez is piros, legalábbis a kerete.

A kedd estét közös "pocolással" és Jóbarátok-nézéssel töltöttük, és úgy terveztük, hogy éjfélkor felkelünk, 1-2 körül meg elindulunk, reggel Plitvicén vagyunk, megnézzük, majd megyünk tovább Dubrovnik, Ulcinj irányába, és ahol ér az este, ott szállunk meg.

Ehhez képest 4.20-kor indultunk, végig jó ütemben haladtunk, a plitvicei tavakról is lemondtunk, inkább érjünk mielőbb a tengerhez. Szóval: 4.20 Budapest, 6.43 Letenye, 8.11 Zágráb Ljubjana/Rijeka elágazás, 8.47 Bosiljevo 2, 11.26 Zadar 2, 12.40 Split, 14.35 Drvenik. Drvenik előtt 20 km-el döntöttük el, hogy inkább a vrboskai nudista kempingben kezdjük el a nyaralást, onnan majd továbbmegyünk Montenegróba, ha kedvünk lesz hozzá. Így szépen beálltunk a kompra várakozók sorába. Dögmeleg volt, a várakozás közben persze már lógattuk a lábunkat a tengerbe. A Sućuraj és Vrboska közötti útszakaszt imádom: két autó egymás mellett alig fér el, hatalmas szakadékok mellett halad az út, korlát sehol, és persze nem múlhat el nyaralás úgy, hogy ezen a szakaszon ne előzgessek, ráhozva Cicára a frászt. :-)

A kempingben gyorsan találtunk egy szimpatikus helyet, kb. 10 m-re onnan, ahol tavaly voltunk, egy idős német pár mellett. Felállítottuk a sátrat, aztán átmentünk a kemping éttermébe nézni a Debrecen - Hajduk meccset. A pincér srác - aki tavaly is ott dolgozott - természetesen Hajduk mezben szolgált fel. Szegény fiúnak nem volt sok öröme, nem elég, hogy nem nézhette végig a meccset, de a Loki nagyon jó játékkal 3-0-ra nyert, szinte hihetetlen. Félidőben, 2-0-nál már azzal tette le elém az Ožujsko-t, hogy "You win", pedig nem volt kiírva ránk, hogy a Debrecennek szurkolunk. A meccs végén csak annyit mondott, hogy "You were much better", és hiába vigasztaltuk, hogy hátravan még 90 perc a Poljudban... Megpróbáltuk a borravalóval vigasztalni. :-)

[személyes] csámcsognivaló

Nincs is az életemen semmi csámcsognivaló! :-)

A fejfájásom elmúlt, szerencsére. Fogalmam sincs mi lehetett az oka. Szervi bajom nincs (úgy tűnik), vérnyomásom 120/80, mire elkezdődött a fejfájásom már stresszben sem nagyon voltam. Vagy sokat ülök a gép előtt és ez vezetett esetleg oda, vagy tényleg valami nincs rendben az életemben. Ha ezek közül valamelyik az oka az egésznek, akkor most legalább egy hónapig minden rendben lesz, mert tegnap volt az utolsó munkanapom szabi előtt; legközelebb augusztus 15-én dolgozom. Hétfőn megyünk Hvarra, a vrboska-i nudista kempingbe, ott leszünk augusztus 5-ig. Akkor hazajövünk, majd a következő hetet Brassóban töltjük. Szóval pihi, tengerpart, napfény és non-stop pucérkodás következik, és ezek a napok arra is jók lesznek, hogy Cicával picit rendbe hozzuk a kapcsolatunkat. Nem mintha súlyos lenne a helyzet, de vannak nem jó dolgok, amiken változtatni kell. Tehát rossz hír a magánéletemen csámcsogni kívánóknak: még ritkábban fogok írni a blogba az elkövetkező három hétben.

Jó hír nekem: csütörtökön beszélgettünk a főnöknőmmel a jövőről. Új feladatokat kapok (semmi baj, ezek szeretem-feladatok), és több pénzt, augusztustól több mint 20%-al több fizetést kapok. Néha ledöbbenek, amikor belegondolok, hogy mennyit keresek: ha pár évvel ezelőtt megkérdezték volna tőlem, mennyi az a piszkosul nagy fizetés, amit szeretnék egyszer elérni, akkor a mai jövedelmemnek mintegy felét tudtam volna elképzelni. Csütörtökön, amikor Anyukámmal beszéltem telefonon, nem is nagyon akartam elmondani neki konkrétan, hogy mennyi. Valahogy úgy érzem, hogy tisztességtelen, hogy ő több évtizednyi munka után mekkora összeggel ment nyugdíjba, és ehhez képest én mennyit kapok. Nem tudom megmagyarázni, miért gondolom ezt, de valami nincs rendjén. Pedig nincs semmi tisztességtelen az én jövedelmemben: piaci viszonyok között tevékenykedő, 100%-ban a munkatársak tudását értékesítő, a tulajdonosok által közvetlenül irányított, magántulajdonban levő cégnek ér meg ennyit a munkám. És mivel a tulajdonosok közvetlenül vezetik a céget, ők pontosan tudhatják mennyivel járul hozzá a munkám az ő vagyonuk gyarapodásához. Ráadásul egyéb körülményekre sem panaszkodhatok: nem kell lefeküdnöm a főnökökkel, nem kell mélyen benyalnom nekik (bár nagyon tisztelem őket azért, mert eljuttatták ezt a céget oda, ahol most van), szeretem a munkatársaimat, nem panaszkodhatok a körülményekre, a cégen belüli hangulatra, és úgy érzem, értelmes dolgokat csinálok. Ami még szép benne: Apám már 10 éves koromban megmondta, hogy én soha nem a kezem munkájából (és nem is kupeckedésből), hanem az agyam munkájából fogok megélni. És igaza lett. :-)

Pénteken kiderült, hogy nyert az egyik általam menedzselt pályázat: így egy dél-dunántúli városkának lesz sportcsarnoka és művelődési háza egy szépen felújított, még a Monarchia idején épített laktanyából. Felhívtam a polgármestert, örült neki, én meg élveztem, hogy én voltam számára a jó hír hozója. Ez a projekt különben egy nagyon jó példa arra, hogy miért szeretem ezt a munkát. Mindig is utáltam volna abból élni, ami 10 évvel ezelőtt még nagyon menő dolog volt a Külker Főiskolát végzettek körében: brókerkedni, reklámszakmában dolgozni, esetleg mosópor- vagy pelenka-menedzser lenni a Procter&Gamble-nél, az volt a mindenki által irigyelt csúcs. Persze minden munkának megvan a maga "közgazdasági" értéke, de az én értékrendemben "többet ér" az, hogy egy olyan fejlesztésben játszhattam szerepet, amelyből egy egész város lakossága profitál, és megőrzésre kerül egy szép, értékes épület.

[személyes] pufi cica...

...búrája. :-)
Szegénykét holnap visszük állatorvoshoz, nem lesznek már kiscicái...

[utazás] a koponyám körül...

Na, ez az, ami kurvára fáj...

[személyes] fáj a fejem

Kurvára fáj a fejem. Még jó, hogy nem a fogam - kicsit félreérthető lenne, pláne ha elmesélem, hogy valamelyik este arról álmodtam, hogy egy csinos kurvát szedtem fel valahol. Tényleg nagyon szép volt, és nem is csinálta annyira direkten, hogy azonnal levettem volna, hogy kurva. Elkezdtünk beszélgetni, aztán beindultam rá, valami hegyes-erdős városrészben voltunk, és elkezdtünk keresgélni valami olyan helyet, ahol dughatunk. Előttem sétált, rövid világoskék szoknyában, én meg közben fogdostam a fenekét, nyúlkáltam a szoknyája alá, és egy idő után éreztem, hogy mindene lucskos, a combja tövéről már folynak le a nedvei, a bugyija meg teljesen becsúszott a nedves ajkak közé. Valami lerobbant lakásszerűségbe érkeztünk, ahol egy nő rikácsolva veszekedett egy férfival. Azt hittem, hogy na, majd itt, de akkor hirtelen a férfi eltűnt, a nő meg lenyugodott és bemutatkozott nekem, hogy ő a lány mamája - mint egy tisztességes lány tisztességes mamája, amikor a lány udvarlója először látogat el hozzájuk. Akkor felébredtem.

Szóval kurvára fáj a fejem. Tulajdonképpen azóta, hogy hazaértünk Krakkóból. Egészen jó volt, voltunk a wieliczkai sóbányában, meg Auschwitzban, meg Katowiceben a U2 koncerten. Sőt, még Wadowice-t is útba ejtettük, a pápa szülővárosát.

Auschwitz érdekes élmény volt. Az a hely, amely több millió ember kivégzéséről szól és ahol minden ezt a célt szolgálta, az csakis szörnyű lehet. Mégis, annyit hallottam, olvastam már róla, hogy a legrosszabbra felkészülten érkeztem, és ehhez képest már nem volt annyira szörnyű. Az 5-6 óra alatt, amit Auschwitzban meg Birkenauban töltöttünk, persze sok gondolat futott végig az agyamon. A legmegdöbbentőbb számomra az volt, hogy itt van ez a tábor 60 éve, és hogy lehet, hogy mégis, a mai napig vannak olyanok, akik zsidóznak, cigányoznak? Milyen Magyarország lehetett a két világháború közötti Magyarország, hogy alig két hónap alatt fél millió zsidót deportált 1945-ben? Mit gondolhattak az erdélyi, illetve a második bécsi döntés révén Magyarországhoz visszacsatolt területeken élő románok Magyarországról, a magyarokról, azok után, hogy a magyarok ezekről a területekről több tíz ezer embert fosztottak meg mindenüktől és küldtek a halálba?

A U2 koncert - így utólag - jó volt. Bár ha nem lett volna ilyen szerencsétlen a szervezés, ha nem esett volna az eső, ha nem ilyen szar együttesek lettek volna az előzenekarok, még jobb lett volna. :-) Na és ha nem lettek volna olyan gagyi húzásai a U2-nak: Bono felhív egy lányt a tömegből, átöleli, táncolnak, és úgy énekel; Bono felhív egy lányt a tömegből, hogy fordítson lengyelre valami zavaros sztorit; Bono kibont egy Solidarność zászlót... Még jó, hogy nem énekelte el a Tavaszi szél vizet áraszt lengyel változatát, és nem mesélte el, hogy miről beszéltek a pápával... Az lett volna a mélypont. Ezeket leszámítva jó volt.

Kurvára fáj a fejem, és az orvosok persze nem tudják, hogy mitől. Megvizsgálták, kitapogatták mindenem, vért vettek, vizeletet, MRI-felvételt készítettek a koponyámról (amit persze az idegorvos már nem nézett meg, csak a felvétel helyszínén megállapították, hogy ők nem látnak semmit), és minden rendben. Szedek valami fejfájás-csillapítót, de hogy miért hasogat a fejem hat napja... Senki sem tudja.

[utazás] Krakkóba

Most sem írok sokat (igaz, eddig sem sokat kellett volna írnom, inkább gyakran; de én egy lusta blogger vagyok), mert sietnem kell haza, ma este elvisszük Pufilányt Anyukámhoz, holnap pedig indulunk Krakkóba. Szombattól szerdáig Krakkó, Wieliczka, Auschwitz, Katowice, U2 koncert lesz a program. Sajnos csütörtökön már Miskolcon kell lennem munkaügyben, sz**ás. Igaz, nem ez lesz az idei nyár fő nyaralása, egy hét Brassó és két hét Hvar (nudistakempingben, hmmm) még hátravan. Remélem. Ma este alszik utoljára Pufilány a hasunkon/hátunkon, utána egy hétig nem látjuk... :-(