Pénteken este öt után a főnöknőm bejelentette, hogy Bécsben le van foglalva két személyre egy szállodai szoba; akik mentek volna velük lemondták az utat, így ha valakinek van kedve, jöjjön ki velük. Persze azonnal ráharaptam a lehetőségre, már régóta szerettem volna egy hétvégét Bécsben tölteni. Cicának szóltam, hogy azonnal álljon neki pakolni két napra, ha hazaér. Este kilenckor elindultunk, előtte persze még megnéztem, hogy milyen programok vannak éppen Bécsben. A húúú-ezt-nem-lehet-kihagyni kategória első helyére Henri Cartier-Bresson kiállítása került, a második helyen egy Rubens és Schiele kiállítás versengett.
Szombaton csak vásároltunk. Tanulság? Ha kulturális programokra vágysz, ne a Mariahilferstrasse-n foglalj szállodát. :-) Kedvem lett volna még kimenni az Austria Wien - Grazer AK derbire a Práterbe, de végül már nem volt kedvünk fagyoskodni. Utólag kiderült, hogy 0-0 lett az eredmény, nem maradtunk le sokmindenről.
A mérkőzés hanyagolásának oka a fentieken túl még az volt, hogy a MuseumsQuartier előtti téren tartott még a The Earth From Above kiállítás, amelyet már tavasszal megcsodáltunk - Yann Arthus Bertrand csodálatos fotóival. Érdemes rákattintani a linkre, gyönyörű fotók láthatók. És azon túl, hogy csodáltam a képeket, ez a kiállítás értette meg velem igazán a regionális politika fontosságát - addig valahogy úgy éreztem, hogy Európában a regionális politika, a területfejlesztés nem más, mint az EU alamizsnája a szerencsétlen dél- és közép-kelet európai államoknak. Meg is vettem a kiállítás albumát, 366 szép fotó van benne, nézegethetem nap mint nap.
Másnap a Wien Museumban kezdtünk, Henri Cartier-Bresson Párizs esszenciája kiállításával. Tényleg nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyek elfogtak a képeit, illetve a róla/vele készült filmet nézve, nem is akarok írni róluk. Megint az a katarzissal felérő "lenyűgözöttség-érzés" volt, ami olyankor némít el teljesen, amikor látom ezeket a mestereket. Ilyenkor szinte transzba esem, teljesen felbolygatnak, megérintenek ezek a művek, gőzerővel dolgozik az agyam ezek megértésén-tárolásán-feldolgozásán. És utána jön az a keserű kiábrándultság az itthoni állapotokból, közéletből, "általános értékrendből"... Hogy tele van a magyar közélet értéktelen műsztárokkal, stohlbucikkal, frenkikkel, nócikkal meg lilukkal, arra vagyunk kondícionálva, hogy tudjuk, hogy zalatnaycinik börtönbe vonulásuk előtt hanyas méretű melltartót vásároltak, mert akkor nyerhetünk kétszemélyes nyaralást meg dvd-lejátszót; de hogy Cartier-Bresson kicsoda és mit alkotott, az egyáltalán nem érdekel senkit... Cseri Kók yessz oké, kálcsör no oké...
Levezetésképpen nézegettük Willy Röhmer Berlinről készült fotóit, majd a Rubens kiállítást az Albertinaban, de Cartier-Bresson után már nem tudtak ütni.
Ahhh, még mindig bele vagyok betegedve... Pár kedvenc fotómat nézzétek meg azért: mondjuk az Aquilaban, Rómában, Isztambulban, Párizsban a Tuileries kertben, vagy a Gare Saint Lazare mögött készült képet... 2004. augusztus 3-án hunyt el.
2004/11/18
[népszavazás] véleményem
Nem volt könnyű megfogalmazni a véleményem a népszavazás kérdései kapcsán, talán nem is sikerült túl jól, de a lényeg talán kiolvasható, érthető. :-)
Szóval, az alábbi két kérdésre kell válaszolni 2004. december 5-én:
Most nem foglalkozom azzal, hogy milyen szerencsétlenek a kérdések. Ha a válasz csak igen vagy nem lehet, akkor úgy kell feltenni a kérdést, hogy az emberek (többsége) e két szó valamelyikével tudjon válaszolni. Szerintem jelen pillanatban az egyértelmű igenek és nemek aránya alacsony: nagyon sok ember válaszolna úgy, hogy "attól függ, hogy...", "igen, de...", "nem, de...".
Az első kérdésre - a fentiekhez képest - viszonylag egyértelmű a válaszom (már amennyire egyértelmű lehet). Évek óta látjuk, hogy milyen katasztrofális a magyar egészségügy helyzete. Magyarország egészségügyi mutatói nagyon rosszak, nincs a megfelelő működtetéshez pénz (hogy a fejlesztésről ne is beszéljünk). Akárcsak a közigazgatásban, társadalombiztosításban, nyugdíjbiztosításban, oktatásban, itt is komoly átalakítások, reformok szükségesek. Úgy gondolom, hogy egy jól működő egészségügyre lenne szükség, amelyben természetesen helye van a magántőkének: egészségügyi közszolgáltató intézményeket, kórházakat működtethessen a magántőke. Számomra lényegtelen, hogy állami/önkormányzati vagy magántulajdonban levő kórházba megyek-e be; a lényeg az, hogy ha bemegyek, gyorsan és hatásosan/hatékonyan kezeljenek. Hogy ezáltal több pénzbe kerülne-e a kezelés? Hát, ha az ember azt akarja, hogy megfelelően kezeljék, most is fizetnie kell. Engem például nagyon zavar, hogy sosem tudom, hogy kinek mennyit "illene" adnom ilyen helyeken; azt szeretném, ha megmondanák nekem, hogy ez és az ennyibe meg annyiba kerül. Másrészt pedig nem biztos, hogy ezáltal többe kerülne az orvosi ellátás.
A második kérdésen rengeteget gondolkodtam. Végül arra a megállapításra jutottam, hogy
1. nagyon jó, hogy vannak politikai erők, amelyek "nemzetben gondolkodnak";
2. csak az a baj, hogy nem gondolkodnak.
Érdekes, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok teljesen elzárva a külvilágtól (nézek tévét, olvasok újságot, sokat internetezek, sőt, még magyar fejlesztési dokumentumokat, programokat is olvasok), és érzelmileg is érintett vagyok a témában, nem tudok arról, hogy lenne az országnak valamilyen "Határon Túli Magyarok Koncepciója, Stratégiája". Feltehetően azért nem tudok róla, mert nincs is. Pedig el kellene gondolkodni, hogy milyen lesz Magyarország 10, 20 év múlva. Mit teszünk az előregedő társadalom működtethetősége érdekében? Kik fogják azokat az adókat fizetni, amelyekből az akkori időseknek fizeti az állam a nyugdíjat, a szociális, egészségügyi ellátást? Hogyan növelhető az aktív népesség aránya? Emelkedő születésszámmal, vagy bevándorlással? Ha bevándorlással, akkor egyéb országokból ösztönözzük a betelepülést, vagy a szomszédos országok magyarajkú népessége köréből? Ez utóbbival feltehetően bevernénk az utolsó szöget is a határon túli magyarság koporsójába - és amit elkezdett Trianon, folytatott Ceauşescu, azt mi magunk fejeznénk be... Úgy érzem, ezekre a kérdésekre kellene választ adni, és konszenzusra jutni legalább a magyar politikai pártok között. Majd annak megfelelően gondolkodni azon, hogy ezeket a célokat hogyan, milyen tevékenységekkel tudjuk elérni.
Azt, hogy a határon túli magyarok részesüljenek korlátozás nélkül választójogban, egészségügyi, társadalombiztosítási ellátásban, azt mindenki elutasítja; úgy érzem, hogy nem is kérdés. Marad nagyjából az oktatás és a magyar útlevél kérdése. Az oktatásban szerintem nem célszerű tömegeket áthozni a határon és itt képezni őket; arra kellene törekedni, hogy a magyarok ott részesüljenek színvonalas oktatásban, és ott találjanak maguknak munkát, ne jöjjenek ide, mert akkor onnan fognak hiányozni (illetve már most hiányoznak). A román útlevéllel pedig ugyanúgy lehet vízummentesen utazni Európában, mint nekünk lehet. Ha schengeni határon belül leszünk, ők meg kívül, akkor várakozhatnak majd a határon annyit, mint mi tesszük most Ausztria irányában. Na bumm, kibírják; Románia és Magyarország között most is többet kell várakozni, mint Hegyeshalomnál. Pár év múlva pedig Románia is EU-tag lesz. Úgy gondolom, hogy ez igazából csak érzelmi kérdés; de érzelmi okokból megbecsülhetetlen tömegeknek magyar állampolgárságot biztosítani kicsit felelőtlen magatartás. Jó, tudom: a vajdaságiak, kárpátaljaiak más helyzetben lesznek, de őket külön lehetne és kellene kezelni.
Szerintem maradjon az eddigi rendszer: aki Magyarországon akar lakni, és magyar állampolgár akar lenni, tehesse meg; de ne hozzunk átgondolatlan, és ezért szükségszerűen felelőtlen döntéseket, amelyekkel talán többet ártunk a határon túli magyaroknak, Magyarországnak, mint amennyi jót teszünk. Találjunk ki egy működőképes Magyarországot, és találjuk ki, hogy milyen szerepe legyen a határon túli magyarságnak a magyar nemzetben, majd cselekedjünk annak megfelelően. Hosszú távon nem az a kérdés, hogy a határon túli magyaroknak van-e magyar útlevelük, vagy nincs; inkább az, hogy tudnak-e megfelelő színvonalon élni a szülőföldjükön.
Ha valaki vitatkozna velem, nyugodtan írjon a mailemre, de a személyeskedő, sértegető, gyalázkodó maileket azonnal törlöm, nem is olvasom tovább. :-)
Szóval, az alábbi két kérdésre kell válaszolni 2004. december 5-én:
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?"
"Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. §-a szerinti 'Magyar igazolvánnyal' vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"
Most nem foglalkozom azzal, hogy milyen szerencsétlenek a kérdések. Ha a válasz csak igen vagy nem lehet, akkor úgy kell feltenni a kérdést, hogy az emberek (többsége) e két szó valamelyikével tudjon válaszolni. Szerintem jelen pillanatban az egyértelmű igenek és nemek aránya alacsony: nagyon sok ember válaszolna úgy, hogy "attól függ, hogy...", "igen, de...", "nem, de...".
Az első kérdésre - a fentiekhez képest - viszonylag egyértelmű a válaszom (már amennyire egyértelmű lehet). Évek óta látjuk, hogy milyen katasztrofális a magyar egészségügy helyzete. Magyarország egészségügyi mutatói nagyon rosszak, nincs a megfelelő működtetéshez pénz (hogy a fejlesztésről ne is beszéljünk). Akárcsak a közigazgatásban, társadalombiztosításban, nyugdíjbiztosításban, oktatásban, itt is komoly átalakítások, reformok szükségesek. Úgy gondolom, hogy egy jól működő egészségügyre lenne szükség, amelyben természetesen helye van a magántőkének: egészségügyi közszolgáltató intézményeket, kórházakat működtethessen a magántőke. Számomra lényegtelen, hogy állami/önkormányzati vagy magántulajdonban levő kórházba megyek-e be; a lényeg az, hogy ha bemegyek, gyorsan és hatásosan/hatékonyan kezeljenek. Hogy ezáltal több pénzbe kerülne-e a kezelés? Hát, ha az ember azt akarja, hogy megfelelően kezeljék, most is fizetnie kell. Engem például nagyon zavar, hogy sosem tudom, hogy kinek mennyit "illene" adnom ilyen helyeken; azt szeretném, ha megmondanák nekem, hogy ez és az ennyibe meg annyiba kerül. Másrészt pedig nem biztos, hogy ezáltal többe kerülne az orvosi ellátás.
A második kérdésen rengeteget gondolkodtam. Végül arra a megállapításra jutottam, hogy
1. nagyon jó, hogy vannak politikai erők, amelyek "nemzetben gondolkodnak";
2. csak az a baj, hogy nem gondolkodnak.
Érdekes, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok teljesen elzárva a külvilágtól (nézek tévét, olvasok újságot, sokat internetezek, sőt, még magyar fejlesztési dokumentumokat, programokat is olvasok), és érzelmileg is érintett vagyok a témában, nem tudok arról, hogy lenne az országnak valamilyen "Határon Túli Magyarok Koncepciója, Stratégiája". Feltehetően azért nem tudok róla, mert nincs is. Pedig el kellene gondolkodni, hogy milyen lesz Magyarország 10, 20 év múlva. Mit teszünk az előregedő társadalom működtethetősége érdekében? Kik fogják azokat az adókat fizetni, amelyekből az akkori időseknek fizeti az állam a nyugdíjat, a szociális, egészségügyi ellátást? Hogyan növelhető az aktív népesség aránya? Emelkedő születésszámmal, vagy bevándorlással? Ha bevándorlással, akkor egyéb országokból ösztönözzük a betelepülést, vagy a szomszédos országok magyarajkú népessége köréből? Ez utóbbival feltehetően bevernénk az utolsó szöget is a határon túli magyarság koporsójába - és amit elkezdett Trianon, folytatott Ceauşescu, azt mi magunk fejeznénk be... Úgy érzem, ezekre a kérdésekre kellene választ adni, és konszenzusra jutni legalább a magyar politikai pártok között. Majd annak megfelelően gondolkodni azon, hogy ezeket a célokat hogyan, milyen tevékenységekkel tudjuk elérni.
Azt, hogy a határon túli magyarok részesüljenek korlátozás nélkül választójogban, egészségügyi, társadalombiztosítási ellátásban, azt mindenki elutasítja; úgy érzem, hogy nem is kérdés. Marad nagyjából az oktatás és a magyar útlevél kérdése. Az oktatásban szerintem nem célszerű tömegeket áthozni a határon és itt képezni őket; arra kellene törekedni, hogy a magyarok ott részesüljenek színvonalas oktatásban, és ott találjanak maguknak munkát, ne jöjjenek ide, mert akkor onnan fognak hiányozni (illetve már most hiányoznak). A román útlevéllel pedig ugyanúgy lehet vízummentesen utazni Európában, mint nekünk lehet. Ha schengeni határon belül leszünk, ők meg kívül, akkor várakozhatnak majd a határon annyit, mint mi tesszük most Ausztria irányában. Na bumm, kibírják; Románia és Magyarország között most is többet kell várakozni, mint Hegyeshalomnál. Pár év múlva pedig Románia is EU-tag lesz. Úgy gondolom, hogy ez igazából csak érzelmi kérdés; de érzelmi okokból megbecsülhetetlen tömegeknek magyar állampolgárságot biztosítani kicsit felelőtlen magatartás. Jó, tudom: a vajdaságiak, kárpátaljaiak más helyzetben lesznek, de őket külön lehetne és kellene kezelni.
Szerintem maradjon az eddigi rendszer: aki Magyarországon akar lakni, és magyar állampolgár akar lenni, tehesse meg; de ne hozzunk átgondolatlan, és ezért szükségszerűen felelőtlen döntéseket, amelyekkel talán többet ártunk a határon túli magyaroknak, Magyarországnak, mint amennyi jót teszünk. Találjunk ki egy működőképes Magyarországot, és találjuk ki, hogy milyen szerepe legyen a határon túli magyarságnak a magyar nemzetben, majd cselekedjünk annak megfelelően. Hosszú távon nem az a kérdés, hogy a határon túli magyaroknak van-e magyar útlevelük, vagy nincs; inkább az, hogy tudnak-e megfelelő színvonalon élni a szülőföldjükön.
Ha valaki vitatkozna velem, nyugodtan írjon a mailemre, de a személyeskedő, sértegető, gyalázkodó maileket azonnal törlöm, nem is olvasom tovább. :-)
2004/11/17
[népszavazás] bfs örül
Bona Fide Supraman örül. Azért örül, mert kialakította a véleményét a december 5-i népszavazás kapcsán, és most már tudja, hogy hogyan fog szavazni, és miért. Ma este le is fogja írni. :-)
2004/11/10
[személyes] bukta van, babám!
Hát, ez van. Bukta. Nem sikerült az államvizsgám. Nem húztam szar tételeket, és ugyan jóval kevesebb időm volt a felkészülésre, mint a többi vizsgázónak, de ha lett volna, akkor sem tudtam volna jobban. A gazdaságtani része (vállalatok tőkeszerkezete, tőkeszerkezet-politikája, Miller-Modigliani I. és II. tétele, a két tétel látszólagos ellentmondásának feloldása ) még ment, a menedzsment tétel már kevésbé. Hogy milyen hatása van a meglepetés-menedzsmentnek a döntéshozásra, mik az előrejelezhetőség gondjai, hogyan készül a szervezet a gyors válaszokra még éppen határeset volt, de az utolsó kérdésre (Miként építhetjük be a változó elvárásokat a döntési folyamatba?) nem tudtam válaszolni.
Szóval elbuktam, és teljesen jogosan, megérdemeltem.
Vigasztaló, bátorító e-maileket a bfs@mailbox.hu címre várom. Köszönöm! :-)
Szóval elbuktam, és teljesen jogosan, megérdemeltem.
Vigasztaló, bátorító e-maileket a bfs@mailbox.hu címre várom. Köszönöm! :-)
2004/11/09
[személyes] a kurva életbe!
A kurva életbe, holnap államvizsgázom! És persze nem tudok semmit sem, fáradt vagyok, és kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán tanulnom, vagy inkább aludjak-e egy nagyot, és legalább pihenten menjek be a vizsgára...
2004/11/06
[személyes] államvizsga
Tegnap végre vettem egy új számítógépet, így lecseréltem a régi, lassú gépemet. És azóta élvezkedem azon, hogy milyen villámgyors az internet.
Pedig igazából tanulnom kellene: szerdán, november 10-én államvizsgázom. A szakdolgozatomat elfogadták, bár volt pár keménynek tűnő bírálat. Nem lepett meg, mert elsősorban nem azért írtam, hogy egy jó szakdolgozat legyen, hanem azért, hogy a cégnél minél jobban tudjuk használni. És a megfogalmazott kritikák nem leptek meg, én is tudtam, hogy mik a gyenge pontjai az anyagnak.
Remélem, hogy államvizsga után az új számítógéppel több blogolhatnékom lesz, mint az elmúlt napokban. Természetesen csak ha sikerül a vizsgám; ha nem, beledőlök a papírvágó késembe! :-)
Pedig igazából tanulnom kellene: szerdán, november 10-én államvizsgázom. A szakdolgozatomat elfogadták, bár volt pár keménynek tűnő bírálat. Nem lepett meg, mert elsősorban nem azért írtam, hogy egy jó szakdolgozat legyen, hanem azért, hogy a cégnél minél jobban tudjuk használni. És a megfogalmazott kritikák nem leptek meg, én is tudtam, hogy mik a gyenge pontjai az anyagnak.
Remélem, hogy államvizsga után az új számítógéppel több blogolhatnékom lesz, mint az elmúlt napokban. Természetesen csak ha sikerül a vizsgám; ha nem, beledőlök a papírvágó késembe! :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)