Pénteken este öt után a főnöknőm bejelentette, hogy Bécsben le van foglalva két személyre egy szállodai szoba; akik mentek volna velük lemondták az utat, így ha valakinek van kedve, jöjjön ki velük. Persze azonnal ráharaptam a lehetőségre, már régóta szerettem volna egy hétvégét Bécsben tölteni. Cicának szóltam, hogy azonnal álljon neki pakolni két napra, ha hazaér. Este kilenckor elindultunk, előtte persze még megnéztem, hogy milyen programok vannak éppen Bécsben. A húúú-ezt-nem-lehet-kihagyni kategória első helyére Henri Cartier-Bresson kiállítása került, a második helyen egy Rubens és Schiele kiállítás versengett.
Szombaton csak vásároltunk. Tanulság? Ha kulturális programokra vágysz, ne a Mariahilferstrasse-n foglalj szállodát. :-) Kedvem lett volna még kimenni az Austria Wien - Grazer AK derbire a Práterbe, de végül már nem volt kedvünk fagyoskodni. Utólag kiderült, hogy 0-0 lett az eredmény, nem maradtunk le sokmindenről.
A mérkőzés hanyagolásának oka a fentieken túl még az volt, hogy a MuseumsQuartier előtti téren tartott még a The Earth From Above kiállítás, amelyet már tavasszal megcsodáltunk - Yann Arthus Bertrand csodálatos fotóival. Érdemes rákattintani a linkre, gyönyörű fotók láthatók. És azon túl, hogy csodáltam a képeket, ez a kiállítás értette meg velem igazán a regionális politika fontosságát - addig valahogy úgy éreztem, hogy Európában a regionális politika, a területfejlesztés nem más, mint az EU alamizsnája a szerencsétlen dél- és közép-kelet európai államoknak. Meg is vettem a kiállítás albumát, 366 szép fotó van benne, nézegethetem nap mint nap.
Másnap a Wien Museumban kezdtünk, Henri Cartier-Bresson Párizs esszenciája kiállításával. Tényleg nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyek elfogtak a képeit, illetve a róla/vele készült filmet nézve, nem is akarok írni róluk. Megint az a katarzissal felérő "lenyűgözöttség-érzés" volt, ami olyankor némít el teljesen, amikor látom ezeket a mestereket. Ilyenkor szinte transzba esem, teljesen felbolygatnak, megérintenek ezek a művek, gőzerővel dolgozik az agyam ezek megértésén-tárolásán-feldolgozásán. És utána jön az a keserű kiábrándultság az itthoni állapotokból, közéletből, "általános értékrendből"... Hogy tele van a magyar közélet értéktelen műsztárokkal, stohlbucikkal, frenkikkel, nócikkal meg lilukkal, arra vagyunk kondícionálva, hogy tudjuk, hogy zalatnaycinik börtönbe vonulásuk előtt hanyas méretű melltartót vásároltak, mert akkor nyerhetünk kétszemélyes nyaralást meg dvd-lejátszót; de hogy Cartier-Bresson kicsoda és mit alkotott, az egyáltalán nem érdekel senkit... Cseri Kók yessz oké, kálcsör no oké...
Levezetésképpen nézegettük Willy Röhmer Berlinről készült fotóit, majd a Rubens kiállítást az Albertinaban, de Cartier-Bresson után már nem tudtak ütni.
Ahhh, még mindig bele vagyok betegedve... Pár kedvenc fotómat nézzétek meg azért: mondjuk az Aquilaban, Rómában, Isztambulban, Párizsban a Tuileries kertben, vagy a Gare Saint Lazare mögött készült képet... 2004. augusztus 3-án hunyt el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése