Nincs is az életemen semmi csámcsognivaló! :-)
A fejfájásom elmúlt, szerencsére. Fogalmam sincs mi lehetett az oka. Szervi bajom nincs (úgy tűnik), vérnyomásom 120/80, mire elkezdődött a fejfájásom már stresszben sem nagyon voltam. Vagy sokat ülök a gép előtt és ez vezetett esetleg oda, vagy tényleg valami nincs rendben az életemben. Ha ezek közül valamelyik az oka az egésznek, akkor most legalább egy hónapig minden rendben lesz, mert tegnap volt az utolsó munkanapom szabi előtt; legközelebb augusztus 15-én dolgozom. Hétfőn megyünk Hvarra, a vrboska-i nudista kempingbe, ott leszünk augusztus 5-ig. Akkor hazajövünk, majd a következő hetet Brassóban töltjük. Szóval pihi, tengerpart, napfény és non-stop pucérkodás következik, és ezek a napok arra is jók lesznek, hogy Cicával picit rendbe hozzuk a kapcsolatunkat. Nem mintha súlyos lenne a helyzet, de vannak nem jó dolgok, amiken változtatni kell. Tehát rossz hír a magánéletemen csámcsogni kívánóknak: még ritkábban fogok írni a blogba az elkövetkező három hétben.
Jó hír nekem: csütörtökön beszélgettünk a főnöknőmmel a jövőről. Új feladatokat kapok (semmi baj, ezek szeretem-feladatok), és több pénzt, augusztustól több mint 20%-al több fizetést kapok. Néha ledöbbenek, amikor belegondolok, hogy mennyit keresek: ha pár évvel ezelőtt megkérdezték volna tőlem, mennyi az a piszkosul nagy fizetés, amit szeretnék egyszer elérni, akkor a mai jövedelmemnek mintegy felét tudtam volna elképzelni. Csütörtökön, amikor Anyukámmal beszéltem telefonon, nem is nagyon akartam elmondani neki konkrétan, hogy mennyi. Valahogy úgy érzem, hogy tisztességtelen, hogy ő több évtizednyi munka után mekkora összeggel ment nyugdíjba, és ehhez képest én mennyit kapok. Nem tudom megmagyarázni, miért gondolom ezt, de valami nincs rendjén. Pedig nincs semmi tisztességtelen az én jövedelmemben: piaci viszonyok között tevékenykedő, 100%-ban a munkatársak tudását értékesítő, a tulajdonosok által közvetlenül irányított, magántulajdonban levő cégnek ér meg ennyit a munkám. És mivel a tulajdonosok közvetlenül vezetik a céget, ők pontosan tudhatják mennyivel járul hozzá a munkám az ő vagyonuk gyarapodásához. Ráadásul egyéb körülményekre sem panaszkodhatok: nem kell lefeküdnöm a főnökökkel, nem kell mélyen benyalnom nekik (bár nagyon tisztelem őket azért, mert eljuttatták ezt a céget oda, ahol most van), szeretem a munkatársaimat, nem panaszkodhatok a körülményekre, a cégen belüli hangulatra, és úgy érzem, értelmes dolgokat csinálok. Ami még szép benne: Apám már 10 éves koromban megmondta, hogy én soha nem a kezem munkájából (és nem is kupeckedésből), hanem az agyam munkájából fogok megélni. És igaza lett. :-)
Pénteken kiderült, hogy nyert az egyik általam menedzselt pályázat: így egy dél-dunántúli városkának lesz sportcsarnoka és művelődési háza egy szépen felújított, még a Monarchia idején épített laktanyából. Felhívtam a polgármestert, örült neki, én meg élveztem, hogy én voltam számára a jó hír hozója. Ez a projekt különben egy nagyon jó példa arra, hogy miért szeretem ezt a munkát. Mindig is utáltam volna abból élni, ami 10 évvel ezelőtt még nagyon menő dolog volt a Külker Főiskolát végzettek körében: brókerkedni, reklámszakmában dolgozni, esetleg mosópor- vagy pelenka-menedzser lenni a Procter&Gamble-nél, az volt a mindenki által irigyelt csúcs. Persze minden munkának megvan a maga "közgazdasági" értéke, de az én értékrendemben "többet ér" az, hogy egy olyan fejlesztésben játszhattam szerepet, amelyből egy egész város lakossága profitál, és megőrzésre kerül egy szép, értékes épület.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése