[személyes] amikről nem írtam

Az elmúlt időszakban nem írtam arról, hogy el szeretném olvasni Bokros nemrég megjelent könyvét (a Mérő László Fan Club után megalapíthatnám a Bokros Lajos Fan Clubot); úgy érzem, érdemes elgondolkodni az ő elképzelésein.

Arról sem írtam, hogy mi a véleményem az ügynök-kérdésről. Igaz, bennem sem tisztázódott még teljesen, de rendkívül primitív dolognak tartom ezt a "ki volt ügynök, ki nem volt az" témát. Először is, nem ártana picit árnyalni a fogalmakat, jelen pillanatban mindenki "ügynök", akinek a neve szerepel valahol valamilyen gyanús eredetű listán. És ugyan tisztelem azokat, akik nehéz helyzetben erkölcsi meggyőződésük alapján mondtak nemet, de nem tudom elítélni azokat, akik vállalták az együttműködést a rendszerrel. Az a rendszer olyan volt, amilyen. Szép lett volna, ha senki sem vállal semmilyen együttműködést semmilyen kommunista rendszerrel, és akkor szépen megbukott volna a dolog, Magyarország, szabadság, hurrá, hurrá, de hát nem ez történt. Amikor mégis, például 1956-ban, akkor is megbukott a forradalom (mint ahogy 1945 és 1988-89 között megbukott minden kommunista/szovjetellenes megmozdulás a közép-kelet európai szocialista tömbben, a lengyeleknél, németeknél, cseheknél, románoknál is). És ha az ember azt látta, hogy ez van, ezen változtatni nem lehet, akkor az emberek többsége nem rohant fejjel a falnak: ki-ki eldöntötte (vagy segítettek neki eldönteni, mert olyan volt az a rendszer), hogy milyen utat választ, mi az, amiről le tud mondani a jobb életért. Nem személyeket kell pellengérre állítani; az emberek többsége kellően utálta az egészet, de egy szerencsétlen időszakban a világ egy szerencsétlenebb részén kellett leélni az életüket, a változás reménye nélkül.

Persze akkor sem szép dolog ismerősöket, barátokat, rokonokat "kiszolgáltatni" a hatóságoknak, de picit árnyaltabban is lehetne kezelni a témát. Ja, és aki nem élt az előző rendszerben, aki nem tudja, hogy milyen volt egy ilyen országban élni, az lehetőleg ne ítélkezzen, mert TÉNYLEG nem tudhatja. :-)