Három napi szenvedés után rájöttem, hogy most nem fog menni a cigiról való leszokás... És ami nem megy, azt nem kell erőltetni, így rágyújtottam. Nem sokkal később már úgy éreztem, mint aki él. És stratégiát váltottam: megpróbálom úgy hagyni abba, hogy jobban figyelem magam, hogy mikor gyújtok rá; lefogyni is így sikerült. :-)
A blogírást elhanyagoltam kissé, bár lelkiismeretfurdalásom szokott lenni, amikor látom, hogy meglepően sokan kattintanak rám így is, hogy alig írok néha, és akkor sem túl magvas gondolatokat. Elnézést tőletek! :-) Én azért látom, hogy szorgalmasan kattintotok rám, reggelente megnézitek, hogy mi újság velem. Sokszor tudom is, hogy ki van mögötte, és ilyenkor szeretettel gondolok rátok. :-)
Igazából a munkámban mélyedtem el mostanában. Tudom, sokszor írtam már, hogy élvezem, jó, meg ilyen lojális szövegek (biz'Isten egyik főnököm sem olvassa, ez nem nekik szól!). De most másképp élvezem. Nyáron egymás után voltam benne nagy projektekben, szűk határidőkkel, rengeteg kockázattal, sok stresszel. Most csak egy ilyen nagy projektem van; bár ez is izgalmas, olyan, mintha élőben játszanék SimCity-t, de nem olyan feszített tempójú, jól kézben tartható, jut rá elég idő. :-) És megvan bennem az az öröm, ami abból fakad, hogy nagyon azonosulok a céggel, szinte a magaménak érzem, és jó látni, hogy jól mennek a dolgok. :-)
Ma beszéltem telefonon egy lánnyal, aki kvázi megbízónk, és nemrég rájöttünk, hogy ismerjük egymást. Illetve én ismerős voltam neki, hat évvel ezelőtt találkoztunk egy megbeszélésen, és ő emlékezett rám. Aztán nekem is eszembe jutott, hogy hol találkoztunk, és annak idején nagyon is tetszett nekem. Most is helyes. :-)
Főnöknőimmel megbeszéltük, hogy a cég külső kapcsolataiban mi, fiatalok is aktívabb szerepet játszhatnánk, mert elég sok velünk egykorú partner van, akikkel mi esetenként jobban megtaláljuk a hangot. Kaptam is feladatot, de nem is értem, miért a csajokat kell felhívnom... ;-)
Ja, tetszett ma még egy dolog: elméletileg reggel kilenckor kezdünk, de én rendszerint fél tíz - tíz között szoktam beérni. Ma a főnöknőm megkérdezte - szinte bocsánatkérő arckifejezéssel - hogy holnap esetleg be tudnék-e menni kilencre, mert szeretné, ha valamit megbeszélnénk, de neki tízre el kellene mennie egy tárgyalásra. Na jó, most az egyszer bemegyek... :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése