Ahhh, rég nem írtam...
Elgondolkodtam, hogy mi a fene vezet embereket arra, hogy olvassák a blogomat. Na jó, ezt értem; barátok megnézik, hogy mizú velem, mások meg élvezik a brilliáns stílusomat, hahaha. De azt nem értem, hogy miért jön ide valaki csak azért, hogy kritizáljon, beszóljon nekem, csak a hibát keresse abban, amit csinálok. Tényleg fel nem tudom fogni, hogy mi az a belső késztetés, az a lelki szükséglet, amit kielégítenek azzal, hogy egy számukra nagyon ellenszenves alaknak (szánalmas, arrogáns, ritka beképzelt, önelégült pöcsnek, ugye) a gondolatait olvassák és fikázzák. És honnan jön ez a düh, ez a rosszindulat és elszántság? Olyan emberek, akikkel sohasem találkoztam, és mégis úgy rontanak nekem, mintha tettem volna nekik bármi rosszat, vagy tudnék ártani nekik valamivel.
Lehet, hogy ez valami olyasmi, mint amiben Anyukám "szenved": rendszeresen követi a politikai műsorokat, és jól felhúzza magát a másik oldal "szemétségein". Mondjuk az ő esetében ezt valamennyire meg is tudom érteni: 9 éve nyugdíjas, abból áll az élete, hogy elvan otthon az élettársával, nagymamámmal és a cicákkal, semmi rafting, downhill, bungee-jumping, az egyetlen adrenalinnövelő tevékenysége az, hogy nézi ezeket a műsorokat.
Két napja nem dolgozom, itthon szenvedek a szakdolgozakészítéssel: stratégiai menedzsmenttel, Balanced Scorecarddal. Egybefolynak az éjszakák és nappalok, ha megjön az ihletem, írom, ha nem, akkor mással foglalkozom, vagy alszom. Nagyon utálom az ilyen időszakokat: a határidő közeledtével egyre jobban bestresszelek, elkezdek rettegni attól, hogy nem fog sikerülni, ki fognak rúgni, meg fogok bukni, meg ilyenek, és a stressz hatására egyre jobban és gyorsabban tudok dolgozni, pillanatok alatt összeállnak a később legjobbnak bizonyuló anyagrészek, pörög az agyam. De ugyanakkor teljesen kikészít, alkalmatlanná válok mindenféle társas érintkezésre. És mintha kezdenék egyre immunisabb lenni: egyre későbbre tolom a felkészülést, a munka elkezdését, mert tudom, hogy úgyis csak az utolsó pillanatban kezdem el, aztán vagy rutinból kezelem az ilyen szitukat, vagy egyre magasabb stressz-szint kell ahhoz, hogy hozzam a formám. Egyszer majd infarktust kapok a gép előtt. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése