Barbi tegnapi bejelentkezése rányomta a bélyegét a mai napomra. Amióta szakított velem, mindig úgy gondoltam, hogy egyszer majd eljön az idő, amikor megmutathatom neki, hogy hiba volt velem szakítani. Öt éve nem hallottam róla, és most - bár már nem akarok igazából megmutatni neki semmit sem - elgondolkodtam azon, hogy milyen az életem. Hát, egészen jó. Van egy munkám, amit nagyjából szeretek. Azért csak nagyjából, mert van, amit szívesebben csinálnék, de nehezen tudnám megfogalmazni, hogy az mi. Sokat tanultam meg a világról, és ezt a tudást képes vagyok használni a mindennapi életemben. Általában hamar meg tudom állapítani például, hogy ki a profi, ki a szakértő, és ki csak haladó vagy kezdő, és ez fontos tudás. :-) Megvan az életemben nagyjából minden, amira vágytam; vagy ha nincs is meg, de tudom, hogy kb. mikor és hogyan fogom elérni. Van egy gyönyörű, csinos barátnőm, akivel egyre jobb együtt. Élnek a szüleim (ez jó), és nincsenek gyermekeim, ami néha rossz; de annyiban jó, hogy az elmúlt pár évben csináltam magam ilyenre, amilyen most vagyok, és ha gyermekeim lettek volna, ezekbe biztos nem vágtam volna bele.
Na persze ha találkoznék Barbival, nem is tudom, hogy mit mondanék neki... Vajon ő milyen lett?
