Múlt hét végén derült ki, hogy végre eladják a lakást, amelyben lakom, így három év után új lakást kell keresnem; illetve keresnünk, mert Kis*al együtt fogunk lakni. És mivel az ő lakása nagyon aranyos, nagyon hangulatos, ám kicsit messze van mindkettőnk munkahelyétől, inkább közösen bérelünk egyet, valahol a Naphegy tér, Sasad, Farkasrét környékén. :)
Azt el is felejtettem írni, hogy a szabi utolsó napjaiban megdöntöttem az egy alkalommal vásárolt ruhák terén az eddigi rekordomat. A szerdai vásárlásról már írtam, de éreztem, hogy nem volt igazán kielégítő az a shoppingolás, így szombaton újra elmentünk Parndorfba. És amikor úgy gondoltam, hogy már nem fogok semmit sem vásárolni, szabályosan betévedtünk egy férfi ruházati boltba... Elkezdtük nézegetni a szövetkabátokat, amikor egy eladó pasi odajött hozzám (utólag megállapítottam, hogy szerintem ő a tulajdonos volt), és segített a megfelelő méretet kiválasztani. A vége az lett, hogy vásároltam nála egy szövetkabátot, két öltönyt, két inget, két nyakkendőt, egy pólót, meg tíz pár zoknit; és mivel az egyik öltöny fekete, a másik meg szürke, kellett vennem hozzá még két - fekete - cipőt. Ez így együtt 157.000 Ft körül volt. És még láttam egy csomó szép karórát is, de volt önuralmam megállni, hogy ne vegyek még egyet. :) Egész úton hazafelé szinte rosszul voltam, hogy ennyit költöttem... Csak meredtem magam elé, és néha felszakadt belőlem egy-egy hihetetlenkedő mondat: "Vazze, nem hiszem el, négy pár cipő!" Persze, utólag meggyőztem magam, hogy olyan jó vásárt csináltam, hiszen tényleg szükségem van új öltönyökre, nagyon jó ingekre, klassz nyakkendőkre, meg cipőkre, nem is szólva a kabátról, és ráadásul tényleg olcsón vásároltam jó cuccokat, de akkor is...
23 megjegyzés:
Doktor Szöszi hozzád képest iapri tanuló, hallod! Egy alap igényes nő nem költ ennyit magára...
Megkérdeztem Kis*ot, ő ez utóbbira lakonikus rövidséggel ennyit válaszolt: "De!" :)
Na jó, Kis* nem egy ALAP, hanem ADVANCED igényes nő.
De az alap, hogy ő advanced... :)
Tudom, ismerem :)
Húúúha... kíváncsivá teszel, hogy ki vagy. :)
Á, semmi extra, csak régebben mindketten (én most is) járogattunk bizonyos négykerekűekkel kapcsolatos rendezvényekre. Utolsó bejegyzéseddel kapcsolatban gyors regenerálódást kívánok!
Ahhh, értem! :) És jellemzően ugyanazzal a négykerekűvel mentetek, vagy külön-külön? :)) Jöhet a válasz e-mailben is. ;)
... és persze köszönöm, hogy gyors regenerálódást kívánsz. :)
Húúú, de gyanakvó vagy! Természetesen nem egy és ugyanazon verdával mentünk. Ja és nem vagyok pasi, főleg nem az, akire gondolsz!
Nem vagyok gyanakvó, csak kérdeztem. :) És Kis*al mostanában is jóban vagytok, vagy megszakadt azóta a kapcsolat?
Talán csak egyszer dumáltunk, lehet, hogy nem is emlékszik rám. De sokszor szívtunk egy levegőt.
Benzingőzös levegőt... És rajta keresztül találtál ide? :)
Nemnem, blogolvasó haver ajánlotta, hogy nesze, egy Hrvatska-imádó erdélyből származó blogoló. Csak mert én is Hrvatska-imádó Erdélyből származó vagyok :)
Hmmm, és közben rájöttél, hogy ismered Kis*ot... Most már értem. :)
Helyes :)
Kicsi a világ, mi? :)
Igen elég gyakran fordul elő, hogy ezt én is megjegyzem magamnak! Remélem, letoltad magadba azt a mozzarellát és arra gondolsz, hogy "Viata e prea scurta ca sa bei un vin prost..." :)))
Eu beau doar vinuri bune... :) Dar poate că azi merit ceva şi mai bun... Eventual o Lacrima lui Ovidiu, care o păstrez de vreo trei ani? :)
Perfect! Dar să laşi si pentru mâine, să nu ai vise aşa auirea, ca şi ieri noaptea...
A hétvégén találgattuk Kis*al, hogy ki lehetsz... :)
Elküldöm mailban az iwiw-linkemet, de nyakamat rá, h nem emléxik rám.
Én is kíváncsi vagyok rád. :)
Megjegyzés küldése