Talán van olyan, hogy úgy érzed, hogy hosszú évek után megtaláltad életed szerelmét... Aztán egy ünnepi pillanatban, amikor vinnéd a tortát a szerelmednek, hogy megünnepeljétek a közös jövőt, hozzáérsz a szekrényhez, a rozsdás vasalat pedig elengedi az ajtót, és kiesik egy elfelejtett kapcsolat csontváza a szekrényből... te meg ott állsz, akkor már egyedül, a szétmálló csontok és a padlóra loccsant torta maradványai között, és legszívesebben meghalnál.
6 megjegyzés:
mit mondana erre baracskai döntéselméletileg? vagy ez nem döntési szituáció, csak a velünkélő magán-történelmünk felszínre törésének jelzésértékű megnyilvánulása?
De, döntési szituáció, méghozzá a legkeményebb, mindkettőnknek.
Emlékszel első előadáson a virágszirom-tépkedésre? Én azért játszom azt, mert nem tudom a választ; Ő talán már tudja a kérdésemre a választ, és most szedi hozzá az indokokat.
és te emlékszel, ki tépkedte a szirmokat? ... egy lány az örökre bennem élő történelmemből,...a k*rva életbe :(
az enyém is számolja... és úgy tűnik, páros lesz a vége...
never give it up! lehet, hogy "nemszeret"-tel kezd :)
sovány remény...
Megjegyzés küldése