Megjöttünk a nyaralásról, jó volt. Brodaricaban volt a szállásunk, Šibenik mellett, és naponta jártunk át Primoštenbe fürdeni, meg vacsorázni. Sőt, Trogirba is elmentünk valamelyik este.
Eredetileg úgy indultunk el, hogy nem volt nagy kedvem hozzá - a már leírtakon túl amiatt is, hogy egy ismeretlen társasággal mentünk: Kis* unokatesójával (Sly) és a pasijával (Cyf), illetve a pasi régi cimbijével és annak barátnőjével. De hamar kiderült, hogy nagyon jó a társaság. :)
Ők külön autóval jöttek, még nem nagyon voltak külföldön, Kis* meg is jegyezte, amikor elindultunk, hogy van négy kismucikánk. :) Cyf vezetett, de ő még nem tett meg 150 km-nél hosszabb utat, meg éjfél körül indultunk, tehát parázott, mondta, hogy ő csak jön mögöttem, és ne menjünk 130-nál többel. Na, valahol Érd magasságában el is tűnt mögöttem, pedig 120-al jöttem... Ehhez képest meglepő, hogy kb. 11 óra alatt leértünk Šibenikbe. :)
A szállás kurva jó volt, a neten előre lefoglaltuk a 2+2 szobás apartmant, kb. kétszer annyiért, mint amennyiért ott lehetett volna.
És fotóztunk egy csomót, vacsiztunk finomakat, borokat meg Ožujskot ittunk, és persze szeretkeztünk jókat. Nem rossz érzés a Jadranska Magistralan úgy vezetni, hogy közben Kis*ot élveztetem el... :)
6 megjegyzés:
Jebi se! :-)
Jól sejtem, hogy ez valami csúnyát jelent? :)
Az Ožujsko és Primoštennél a tenger tényleg jó.
Egy-két képet láthatnánk? (Nem feltétlenül a Jadranska Magistralán történtekről. :))
Pedig arról kéne! :-))
Ej, ej, RomaKoma, ne bízzunk a képzeletre is valamit? :)
Ne bízzunk semmit! a véletlenre
Megjegyzés küldése