Tegnap találkoztam Zsófival. Két kazettám és még pár apróság nála maradt; megbeszéltük, hogy összefutunk. Alig háromnegyed órát tartott a találkozó, amíg a Liszt F. téren megittam egy kávét, ő meg egy kólát. Az a tipikus "Jól vagy?" - "Igen, jól vagyok. És te?" - "Én is, köszi!" párbeszéd volt. Picit tartottam attól, hogy esetleg rossz lesz újra látni, de nem volt az. Meglepően közömbös érzés volt, nem olyannak láttam már őt, mint azt a lányt, akit szerettem. Egy egyszerű, hétköznapi, csinos lány volt. Ő kérdezgetett Vivicicáról, nagyon érdekelte, hogy kicsoda ő, hogy néz ki (ezek a dolgok mindig is érdekelték), én meg nem kérdeztem a pasijáról. Tényleg nem érdekel.
Aztán az Operánál szépen elváltunk, puszi-puszi, én mentem erre, ő meg arra.
