Úgy érzem, elszántam magam arra, hogy ma este véget vetek Cica 11 napja tartó nyavalygásának. Elegem van abból, hogy senki és semmi nem jó neki, csak annyit tud hajtogatni, hogy unatkozik, menjünk valahová, csináljunk valamit, de nem tudja, hogy hová és mit; elegem van abból, hogy engem vádol azzal, hogy ez azért van, mert én nem akarok semmit sem csinálni, csak ülni a gép előtt, amikor ő dolgozik naponta 6 órát - illetve annyit sem, mert nincs annyi ügyfele - én meg 8-10 órát, amikor minden második munkanapon ő is 8-ig dolgozik, és ilyenkor neki sincs kedve menni sehová sem, amikor neki semmi dolga nincs otthon, mert az anyukája mindent megcsinál, miközben én magamnak mosok, vasalok, takarítok, stb., amikor semmi mást nem csinál, ha nem dolgozik és nem velem van, csak alszik vagy tévézik.
Huhhh... jól kiadtam a dühömet. Az zavar a legjobban, hogy napok óta fekszik otthon, életuntan, mindenért engem vádol, és semmi, de semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy partnerem legyen a változtatásban. Ennek ma vége lesz. :-)
